A szegény családból származó Lola Volcán és a gazdag ifjú Andrés Santacruz már iskoláskoruk óta szeretik egymást. De családjaik megpróbálják ezt mindenképpen megakadályozni. Andrést az apja, Marcelo egy katonai akadémiára íratja be. A szerelem azonban nem ismer határokat, így Lola motorra kerekedvén megszökteti Andrest az akadémiáról. Nyakukba veszik a világot és meg sem állnak a las vegasi házassági teremig. Azonban értesik Marcelot a fia szökéséről, és tudomás szerezvén a fiatalok hirtelen ötletéről Las Vegasba indul. Szintúgy Lola anyja Soledad, és nagynénje Chabela is. Sikerül is megakadályozni az esküvőt, hazaviszik a fiatalokat, Andrés visszakerül az akadémiára. Hogy ilyen ne forduljon elő, Marcelo szerint meg kellene leckéztetni Lolát, ezért felbérel 2 embert, hogy támadjanak a lányra. Egy este, miután egy hatalmas szalamandrát tetováltat a hátára Lola (Andres mindig szalamandrának szólította), rá is támadnak. De a lány megtudja védeni magát, s egy roncstelepen halálos ütést mér az egyik támadóra. Szerencsétlenségére egy idős ember is látta, és úgy látta, mintha a lány kezdene ki a támadókkal, valamint Marcelo ügyvédjének Ramonnak köszönhetően 10 év börtönre ítélik a lányt. Andres anyja Laura bemegy a lányhoz a börtönbe, és kéri, hogy engedje hadd legyen a fia boldog. Ne láncolja magához a börtönben 10 évre. Lola ezt így látja jónak és eleget tesz a kérésnek. Lola megedződik a börtönben, és jó magaviselete véget 5 év múlva szabadul is. Kap egy ellenőrzőtisztet mellé Rodrigot, akit csak a Mesternek szólít. Andres ezalatt házasodni készül Ramon lányával Deboraval a családi akaratnak behódolván. Egy újbóli váratlan találkozás Lolával, azonban ismét feléleszti a lángot közöttük. Bár Lola hadakozik, de nem tud ő sem úrrá lenni érzésein. Andres felbontja az eljegyzését Deborával a családtagok nagy megrökönyödésére. Debora már az iskolában is gyűlölte Lolát, mert csak ő kellett Andresnek. Debora megfogadja, hogy eltiporja Lolat, ott árt neki, hol csak tud majd. Deboraról közben nem is sejtik, hogy amellett, hogy szereti Andrest, Marcelonak is a szeretője. Laura, Andres anyja eközben átáll a fiatalok oldalára. Laura azonyban súlyos alkoholfüggő, és a testvére Sofia azt szeretné, ha kezelnék a problémáját. Erre egy másik városban lenne lehetőség. Andres elkíséri repülővel az anyját, a gép azonban lezuhan. Laura meghal, Andres pedig egy szerencsés véletlennek köszönhetően életben marad, de mindenki halottnak hiszi. Lola azonban hisz benne, hogy életben van szerelme. Lolanak egy érdekes tulajdonsága, hogy nem tud sírni. Nem tudja magából így kiadni a fájdalmat. Lola anyjához eközben sikerül a közelébe férkőznie a Mesternek, és bimbódzani kezd egy kapcsolat közöttük. Soledadnak van egy fóbiája: fél a nyílt terektől. Általában bezárkózik a házba, ha maga van. És meggyőződése, hogy követik őt. A nagynéninél pedig szívbetegséget diagnosztizáltak már korábban, de ő nem igazán törődik vele. Andres "halála" után nem sokkal meg is hal. Alvás közben megáll a szíve. Soledadon pedig elhatalmasodik a fóbia és katatóniás állapotba esik (utána lehet nézni googleben). Lola kilátástalannak érzi az életét, és le akarja vetni magát a kórház épület tetejéről, s ekkor jelenik meg Chabela szelleme, és biztatja az életre. Lolat pedig biztonsági őrök visszahúzzák a magasból. Közben a Mester mindezekről semmit sem tud, mert külföldre küldték egy hónapig, de ott dzsungellázba esett és kórházban fekszik. Lolanak eközben hevesen udvarol egy öreg doktor Diogenes Rugeles, Chabela orvosa. De a lány ügyet sem vet rá. Lolanak közben folyamatosan kell jelentkeznie a rendőrörsön a felmentés miatt, de megfeledkezik róla, így beviszik ismét a rács mögé. Diogenes jön a segítségére, azzal a feltétellel, hogyha feleségül megy hozzá. Valamint ekkor ismét a kórházba visszahozza Soledadot az állami elmegyógyintézetből ahová vitette, mert nem volt aki a költséget fizesse, és ő nem állta tovább, mert Lola nagyon megsértette. Lola belemegy a házasságba, de gyászruhában megy férjhez. Sofia sikerrel jár New Yorkban és ráakadnak az amnéziás Andresre, akinek emlékképei fokozatosan térnek vissza. Meg is érkezik Lola esküvőjére, de már kimondta a lány az igent. Így nem tehet semmit. Dühében elveszi Deborat. Marcelo dühös, hogy a fia életben van, mert Laura a végrendeletében mindent Andresre és Sofiara hagyott. A másik fiú, Daniel (Andres tesója) csak Andres felhatalmazásával kaphatja meg örökségét. Marcelo gyűlöli Andrest, mert sejti, hogy ő nem az igazi apja Andresnak. És ebben igaza is van. Andres apja Rodrigo, a Mester. A Mester közben visszatér és látja a megváltozott állapotokat. Lola odaköltözött a férjéhez, de egy ujjal sem ér hozzá, aki jobb híján bekameráztatja az egész házat, hogy megfigyelhesse Lola minden mozdulatát. A házban lakik még Diogenes sógornője, aki reménytelenül szerelmes Diogenesbe. Nagyon nem kedveli Lolat. Andres és Debora eközben beköltöznek Loláék szomszédságába szembe. Debora mikor megtudja tombol, de ő akarta korábban a házat, mikor még nem tudott róla, miért is nézelődött arra Andres. Beköltözik azonban Debora anyja Vicky is. Ramon kihajította a házból, mert rajtakapta a szeretőjével. Sofia is idejön New Yorkból, és Diogenes kórházában kezd el dolgozni pszichiáterként, és megkapja Soledadot mint kezelendő esetet. Idővel arra a megállapításra jut, hogy a nő talán csak megjátssza a katatón állapotot. És mi nézők látjuk, de néha legördül egy-egy könnycsepp a nő arcán. A Mester folyamatosan bejár hozzá és olvas neki meg hasonlóak, Sofianak azonban ez kellemetlen, hiszen ő is szerelmes a férfiba. Régen a testvére Laura hódította el előle, most meg Soledad. Loláék ezalatt megpróbálnak békességben együtt élni a szomszédságban, de ez nem megy könnyen. Az egyik ilyen kiugrópont, amikor azt hiszik, hogy Lola terhes Diogenestől, és ő nem is tagadja le. Miután a terhesség falssága kiderül Deborah jelenti be, hogy terhes, amit Diogenes szerez meg neki egy kis furfangossággal. Az öreg doki és a szöszi ugyanis szövetségre léptek ezalatt. Soledad nem sokára magához tér, kezdi érezni, hogy a kórházban is veszélyben van. Igaza volt Sofianak, amikor azt állapította meg, hogy rájátszik a betegségére. Mikor felépül Lola magához veszi az anyját, de Sofia szerint kellenek további kezelések, hogy a félelmet legyőzze. Soledad eleinte nem bízik benne, mert tudja, hogy szerelmes a Mesterbe. Diogenes eközben nagy harcokat vív otthon a sógornőjével Etelvinával, aki rájön minden intrikájára az öregnek, s zsarolja vele. Be kell venni a végrendeletébe és ilyenek, az sem igaz, hogy halálos beteg. Úgy tervezik Lolaval, hogy elmennek innen, de Lola az utolsó pillanatban változtat. Diogenes azonban már felégetett maga mögött mindent, lemondott a kórház igazgatói posztról, csalással, sikkasztásaal vádolják börtön fenyegetik. S egyre csak jobban vágyakozik Lola után. Egy nap rátámad a szobájában, de mivel túladagolja magának a potencianövelőt, szívrohamot kap és meghal. Nem sokkal ezután kiderül Deborah álterhessége is. Deborah úgy érzi mindennek vége, és úgy dönt akkor neki és Andresnek is vége lesz. Balesetet okoz az úton, amikor az utolsó vacsorára készülnek. A kórházban azonban kiderül, hogy Deborah tényleg terhes volt, ezen meglepődik ő is. De így nem kell elválniuk. Ezalatt Deborahnak megérkezett egy barátnője, Veronica, aki igazi férfi faló. Először Camilonak csapja a szelet. Camilo, Andres barátja ő meg egy nőfaló. Camilo egyébként sokat segíti a rendőrség munkáját. Egy problémája van Camilova Veronicanak, hogy nem gazdag. Így ő nem kell neki, pedig jó volt az ágyban szerinte. Megkörnyékezné Andrest is, be is kéreti magát dolgozni Andres vállalatához, amikor megtudja, hogy Andresnak van egy öccse Daniel. Ki is veti rá a hálóját. Daniel egyéként Lola barátnőjének Adelitanak csapja a szelet. De problémát okoz a fiú link természete, és a lány alacsony származása. Veronica így könnyen elhalássza a szőke lánytól. Adelita eközben odaköltözik Lolahoz, mert a nagyapjának, miután balesete volt rehabilitációra szorul. Lola meg az öreg halála után kapott egy fix pénzösszeget a biztosítótól és az első feleség ékszereiből tudják fedezni költségeiket. Lolat eközben Etelvina megvádolja, hogy megölte az öreget, annak ellenére, hogy a rejtett kamerákon keresztül látott mindent. De Lolanak sikerül tisztáznia magát. A felhajtás azonban óriási körülötte, tv tudósítások stb. Lola a víg özvegyként kerül be a köztudatba. Adelitaval fokozatosan távolodnak el, mert míg Lolanak viszonylag jól mennek a dolgai, ő egyre lentebb kerül. Egyszer egy reggel arra ébred, hogy egy hotelban kelt. Lefeküdt egy férfival és fizetett érte. Soledad elkezdte a kezeléseit. Hipnózissal emlékezik vissza, és kiderül fiatalorában Panamába ment egy férfival, aki elcsábította. S ott prostitúcióra kényszerítették a nőket. Ő azonban teherbe esett Tiberiotól, s titokban kellett megszülnie is a lányát. Majd amikor már megtudtak szökni elkapta őket és meg akarta ölni mindkettejüket. Savval akarta megölni a kis Lolát, de Soledad egy hirtelen pillanatban ráborította Tiberiora a mérgező, maró folyadékot, s így sikerült elmenekülnie. Tiberio pedig azóta próbál a nyomára bukkanni. Ezt mindet persze az orvosi titoktartás függvényében mondja el. Sofianak ez egyre terhesebb, sőt nem is ez, hanem hogy tudja, hogy ismét minden rendben köztük a Mesterrel, hiszen egy reggel látta, hogy együtt aludt a nyomozó és a nő. Így úgy dönt visszamegy New Yorkba. Lola kapcsolata kezdett rendbe jönni ezalatt Andressel, de az igazi terhesség híre tönkretesz mindent és Lola elutazik pihenni. A pihenés során összetalálkozik a neves színésszel Apolo Ferrerrel, aki az élete részese lesz. Apolonak nagy kihívás a lány és szeretné is megkaparintani, ezért a közelébe férkőzik azzal az ürüggyel, hogy meleg. Ebből botrány kerekedik, mert egy szeretője ezt meghallja, amikor ezt mondja és telefonon rögzíti. TV-műsorban pedig bemutatják, így mindenki azt hiszi Apoloról, hogy meleg. Jelenleg egy névházasságra készülnek, hogy ezt a gyanút eloszlassák, de Apolo titkon többet is akar Lolatól. Soledad eközben hajós romantikázásra indult a Mesterrel, de a Mesternek altatót tesznek az italába, így az éj leple alatt Tiberio emberei elrabolják Soledadot. Tiberio keze messzebbre elér, mint gondolnánk, hiszen ő Marcelonak a "munkatársa". Segítik egymás munkáját és így mossák tisztára a pénzt is. Tiberio területe a prostik futtatása, emberkereskedelem, és a drogok. Sofia még sem megy vissza New Yorkba. Orvosi titoktartás ellenére, hogy megmentsék Soledad életét átad mindent a Mesternek. A Mesternek is van egy ellenlábasa a rendőrörsön Correa, aki ott szokott ármánykodni. Tudják a Mesterék, hogy Soledad nem halt meg. Tiberio emberei úgy rendezték, hogy azt higgyék cápák végeztek az asszonnyal. Ezért rendeztek is egy áltemetést, de csak páran tudják az igazat. Laura halála után Andres került a cég élé. Nem sikerült semmit sem Marcelora bizonyítani, sőt Marcelo még vissza is vette a hatalmat. Befolyásolta ugyanis Danielt, akinek egyáltalán nincsen testvéri kapcsolata Andressel. De most eljött egy újabb küzdelem. Marcelo meg akarja szerezni Andres és Sofia részesedését. Sofia le is mond az övéről, de Andresnak adja, nem nekik. Daniel elindult a lejtőn, mert Veronica bevezette a drogok világába. Veronica meg kihallgatta Marcelo egy beszélgetését, és tud minden törvénytelen ügyletéről, s elmondta Deborahnak, hogy Marceloék is belekeveredtek Soledad elrablásába. Deborah így tudja meg, hogy nem halt meg az ellenségének az anyja. Lola pedig épp készül aláírni az újabb házassági papírt, miközben ultimátumot intézett neki Andres, ha mg egyszer megházasodik, akkor őt most már tényleg örökre elfelejtheti.
Remélem így jó lesz!
